Néhány kép, amik szerintem még a legnagyobb Jacob-fant is meggyőznék:

Találtam egy tehetséget és egy gyönyörű, számomra ismeretlen technikát az etsy.com-on, íme:

Ezakép nem az előző festőtől van, de elképesztően szép:

http://gombekszerek.blogspot.com/

Wow, imádom ezeket az ékszereket! Ilyeneket nekem is kell csinálnom, mert nagyon jók!

Szeretem a baglyokat... Nem tudom miért, elég furcsa, de a kedvenc állatom :D Itt van néhány kép, amikből montázst /vagy kollázst? sose tudom.../ tudnék összeállítani és kiraknám őket a szobám falára...

Amikor jövünk haza a nagymaméktól s éppen nem olvasok, hanem a tájat nézem, meglátok egy pár legelésző lovat. Nincsenek közel, de látom, ahogy száll a sörényük a szélben, és ugyanazt az ujjongó örömet érzem, mint kisgyerekként. Imádom a lovakat, lovagolni is tudok valamennyire, de időhiány miatt abbahagytam az edzést, és nagyon hiányzik... Öt évesen felkiáltottam volna, hogy "nézzétek, lovak", de ez így tiniként már nem megy... A szüleim is biztos éreztek effélét kiskorukban, de hogy mostanra már elmúlt, az biztos. Nem akarom elveszteni, sem ezt az érzést, sem a másik százat, amit csak a gyerekek éreznek. Bár:

“Mert az ember – ezt egyre inkább hiszem – csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket.”

(Márai Sándor: A bűvész)

“Igazából sosem növünk fel, csak megtanuljuk, hogyan kell viselkedni nyilvános helyen.” (Bryan White)

 Nagyon remélem, hogy így van :')

Nem gondoltam volna, hogy megint belevágok /immár harmadszor/ a blogolásba, most blog.hu-s felületen :) Nehezebb, mint a blogspot, de

asszem megbirkózom vele!

Remélem, egyszer majd sokan fognak olvasni, és sikerül legalább néhány embernek örömet/szórakozást/fényt/akármi jót vinnem az életébe, mert:

És lám, ez vagyok én: egy lány, aki elhiteti a haldoklóval, hogy van remény, aki megtanít egy felnőttet nevetni, és elhiteti a gyerekkel, hogy léteznek csodák. Aki bármikor odatartja a vállát egy megtört léleknek, aki akkor is mosolyog, ha mások mosolyognak rajta, aki nem hagyja sírni a maga körül lévőket és aki addig nem hagy el, amíg szükséged van rá. És ez is én vagyok: aki eltűri, hogy minden cselekedete ellenére tőle sosem kérdik, jól van-e? Miért olyan nyilvánvaló, hogy velem minden rendben van, hogy nekem nincsenek problémáim? Miért hiszik azt rólam, hogy tökéletes vagyok? Csak egy átlagos, szürke senki akarok lenni. Mert valójában az is vagyok.

Jó is lenne, ha ilyen lennék... Nem tudja valaki, honnan való ez az idézet? :) Egy hotdogos profilban olvastam, imádom...